A Malév után a Sólyom Légitársasággal utazhatunk

Sólyom Hungarian Airways
Sólyom Hungarian Airways

A Malév megszűnését követően egy hatalmas űr keletkezett, melyet egy teljesen új társaság indításával próbálnak meg betölteni. Idén júliusban röppent fel először a hír, hogy újra lesz magyar légitársaság, melyet Sólyomnak fognak hívni.
Boeing 735-500-as gépek adják majd a flottát, melyből az elsőt Álmosnak neveztek el. Ez a gép augusztus 18-án használta először a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér felszálló pályáját. A gépeket jellegzetes magyar motívum díszíti. Az új magyar légitársaság először csak Európán belül indít járatokat, majd jövőre már tengerentúlra is lehet a tervek szerint utazni a flotta hat gépével. Európa 22 városába tudunk eljutni a Sólyom valamelyik járatával, melyek között helyet foglal London, Brüsszel és Párizs is. A nemrég megalakult légitársaság vezetője Vágó József, aki régebben a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál töltött be szintén vezető funkciót a Légügyi Hivatali részlegen.
A Sólyom Hungarian Airways gépein egyenként 110 utas fér el. A légitársaság nem a mostanság oly népszerű „fapados” szolgáltatást nyújtja, hanem leginkább a magasabb színvonalra, a prémium kategóriára hajt.
Nagy reményt keltett az új magyar légitársaság indulása, hiszen a Malév csődje után rengeteg olyan dolgozó maradt hátra, akik még mindig nem találtak maguknak munkát. Őket most várja a Sólyom, hiszen olyan tapasztalattal rendelkeznek, amely mindenképpen szükséges a légitársaság beindításakor.
A cég már rendelkezik saját márkás élelmiszerekkel is, melyekkel leginkább a gépeken utazó közönség találkozhat majd.